Elérhetőségek
+40 266 337 001
primaria@primaria-borsec.ro
Hírek
FONTANA Gyógyfürdő: december 15-én nyitunk
Tizenkét évnyi megfeszített munka után végre elérkezett a sokak által várt pillanat: december 15-én a FONTANA Borszéki Gyógyfürdő megnyitja kapuit. Az ezzel kapcsolatos részletekről tartottunk sajtótájékoztatót az új létesítményben november 7-én, hétfőn.
2022-11-07
1981
Keresztes Zoltán

Az esemény bevezetőjében Mik József polgármester kiemelte, a munkálatok 12 éve egy fáradságos és kihívásokkal teli időszak volt. Mostanra viszont közel van ennek az álomnak a megvalósítása, amely az üdülőhely turizmusának újjáéledéséhez fog vezetni.

„Nem beszélhettünk Borszéken a turizmus fellendítéséről a kezelőbázis újraindítása nélkül. Ezért döntöttünk úgy, hogy olyan polgármesteri hivatal leszünk, amely jelentős energiát és erőforrást fektet a turizmusba” – nyomatékosított a városvezető. Hozzátette, ennek a döntésnek az eredménye, hogy többek között megépült a sípálya, a nyári bobpálya és most az ország egyik legszebb gyógyközpontja is.

 „A polgármester és csapata által tanúsított ambíció egészen különleges és példaértékű mindannyiunk számára” – jelentette ki a Barti Tihamér. Hargita Megye Tanácsának alelnöke kiemelte, a borszéki sikertörténet a bizonyítéka annak, hogy a polgármesteri hivataloknak fel kell vállalniuk azokat a kihívásokat, amelyeket a magánszektor nehezebben tud teljesíteni. Az elöljáró szerint a borszéki gyógyfürdő indulása garantáltan az országos turizmus térképére helyezi Hargita megyét, hiszen olyan sokrétű szolgáltatást tud nyújtani, ami egyedinek számít a régióban.

Ezt követően Alecsandru-Ionuț Blandu, a gyógyfürdő beüzemelését felügyelő Kronstadt Hospitality Expert tulajdonosa beszélt a FONTANA koncepcióról és a kínált szolgáltatásokról. Mint hangsúlyozta, egy teljeskörű szolgáltatást nyújtó gyógyfürdőről van szó, amelyben a hagyományos és a modern terápiás folyamatok egyaránt helyet kapnak. „Romániai szinten egyedinek számít az alpesi növényeken és gyógynövényeken alapuló terápiák egyvelege, amelyek teljes mértékben összhangban vannak a környező természettel. A felhasznált olajok, gyógynövények, sók, illóolajok, a különböző krémek és iszapos kezelések egy olyan gyógymenüt kínálnak, amely elsősorban a megelőzés szempontjából nagyon hatékony. Legyen az ízületi probléma, hátfájás, reuma, hegyi séta vagy síelés utáni fáradság, az egész test profitálni fog a FONTANA programból. Minden korosztálynak szólnak szolgáltatásaink, a legfiatalabbaktól az idősekig” – részletezte a konzulens cég vezetője. Hozzátette, a létesítmény elindításához lényeges folyamatok zajlanak ebben az időszakban. Az irányítási és beléptető rendszerek tesztelését végzik, ugyanakkor folyamatban van a hivatalos weboldal elkészítése román, magyar és angol nyelven. Mindezek mellett a szolgáltatáscsomagok kialakítása is utolsó szakaszába érkezett, illetve november 10-től elkezdődik a személyzet képzése Románia egyik legjobb spa-trénerével.

„A FONTANA erősségei a román és a német termékek keveréke, a rendkívül kidolgozott terápiák, balneo, fizio- és kinetoterápiás felkészültséggel rendelkező terapeuták, változatos és hatékony berendezések" – zárta Alecsandru-Ionuț Blandu.

A sajtótájékoztatón elhangzott, vonzóvá szeretnénk tenni a létesítményt a családosok számára is, ezért az elképzelések szerint a 6 éven aluli gyerekek díjmentesen léphetnek a fürdőbe. A belépők ára 50-100 lej között váltakozik majd, attól függően, hogy 3 órás, 6 órás vagy egész napos jegyet váltanak ki az érdeklődök. A szakrális fürdő, kis kapacitása miatt és az élmény biztosítása érdekében pótdíj kifizetése esetében lesz használható.

A 9 millió eurós beruházásból elkészült FONTANA borszéki gyógyfürdő és wellness-központ építése 2011-ben kezdődött, a finanszírozás nagy részét a Regionális Fejlesztési Minisztérium biztosította, amely 13,5 millió lejt különített el erre a célra.

Közel másfél évvel a munkálatok megkezdése után minden állami költségvetésből származó finanszírozás megszűnt, végül 2016-ban 13 millió lejes banki hitelt vett fel az önkormányzat, ehhez társultak a Turisztikai Minisztériumtól, Hargita Megye Tanácsától és a helyi költségvetésből származó források. A létesítmény egy kezelőközpontot és egy wellnessközpontot foglal magában, amelynek területe 2900 négyzetméter, és nyáron napi 1000, télen 700 pedig fő befogadására alkalmas.

 

Vissza
Eseménynaptár
Elérhetőség

Elérhetőségek
Cím: Kárpátok utca 6 szám/A, Borszék
Telefon: +40 266-337-001

Órarend Borszék Városháza
Hétfő: 09.00 – 13.00
Kedd: 09.00 – 13.00
Szerda: 09.00 – 13.00
Csütörtök: 09.00 – 13.00
Péntek: 09.00 – 13.00

Szóvívő
Rédai Botond
Email: press@primaria-borsec.ro

Hírlevél
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön híreinkről és eseményeinkről!
Hírek archívum
 
 
 
Borszék változatos és gazdag erőforrásokkal rendelkezik, ezek közül is kiemelkednek természeti kincsei.
Kereskedelmi és balneológiai szempontból is jelentős vonzerővel bírnak ásványvíz forrásai.
BorszékElképesztő panorámák, energiadús források, a borszékiek vendégszeretete – ez a meghívónk, egy egészséges meghívó a Tündérek Kertjébe.

Köszönjük a fotósok támogatását :
Benkes Zsolt, Móga Attila, Ioan Ungureanu

A weboldal fejlesztés alatt áll!
Elérhetőségek
+40 266 337 001
primaria@primaria-borsec.ro
Kárpátok utca, 6 szám/A, Borszék város, Hargita megye, 535300, Románia
Ghiseul.ro