
A szabályozás szerint idén is azok a családok folyamodhatnak a pótlékért, amelyek esetében az egy főre eső havi jövedelem nem haladja meg az 1386 lejt, ez az összeg az egyedülálló személyek esetében havi 2053 lej.
Borszéken az érintettek hétfőtől benyújthatják igénylési iratcsomójukat a városháza szociális irodájában. Az önkormányzat ugyanakkor felhívja a figyelmet, hogy idén a támogatás odaítéléséhez szükséges dokumentumok nem változtak meg, a formanyomtatványt a hivatal szociális irodáján találják, de információkat kérhetnek a 0266 337 001-as telefonszámon. A szükséges dokumentumok listáját ide kattintva is tanulmányozhatják, román nyelven.
Fontos az, hogy a fűtéstámogatás legtöbb öt hónapra – november 1. és március 31. – közötti időszakra igényelhető. Ahhoz, hogy a teljes öt hónapos időszakra ítéljék oda a támogatást, a kérvényeket legkésőbb november 20-ig szükséges benyújtani. Azok, akik november 21-e után viszik be az iratcsomókat, csak a december és március közötti időszakra kaphatnak támogatást.
Ha a támogatási időszakban a segélyezett család valamelyik tagjának változik a jövedelme, azt öt napon belül jelenteni kell a polgármesteri hivatalnak. Az önkormányzat ugyanakkor szociális ankétot is végez a jogosultak körében, és ha bebizonyosodik, hogy hamis adatok alapján igényelték a támogatást az összeget visszafizettetik.
Vissza
Elérhetőségek
Cím: Kárpátok utca 6 szám/A, Borszék
Telefon: +40 266-337-001
Órarend Borszék Városháza
Hétfő: 09.00 – 13.00
Kedd: 09.00 – 13.00
Szerda: 09.00 – 13.00
Csütörtök: 09.00 – 13.00
Péntek: 09.00 – 13.00
Szóvívő
Rédai Botond
Email: press@primaria-borsec.ro