Másfél év alatt kívül-belül megújult az egészségházA korszerűsítés során új köntöst kapott a háromszintes ingatlan, hőszigetelték az épületet, illetve teljes körű belső felújítást is végeztek. Átalakították a belső tereket, kicserélték a víz és villanyhálózatot, illetve a fűtésrendszert. Utóbbit a középületek fűtését biztosító, uniós pályázatból megvalósuló biomassza alapú fűtésrendszerhez csatlakoztatják, amint ez utóbbi beruházás elkészül. A kivitelezés során az épület egy liftházzal is bővült, melynek révén a mozgáskorlátozottak közlekedését könnyítjük meg. Az épület körüli teret is rendeztük a munkálatok során. Új aszfaltszőnyeget kapott a gépkocsi parkoló, az ingatlan mögött pedig padokkal ellátott, tetszetős sétányt is kialakítottunk, fákat ültettünk.
A beruházás teljes értéke 2,184 millió lej, amelyből az Országos Helyi Fejlesztési Program (PNDL) révén kapott támogatás 1,627 millió lej. Az 557 ezer lejes önrészen túl az önkormányzatnak a tervezéssel kapcsolatos költségeket is finanszíroznia kellett.
Az egészségház felújításával párhuzamosan, önerőből, a mentőszolgálat számára egy villannyal fűtött gépkocsi beálló építését is elkezdtük. Ennek kivitelezése jelenleg is zajlik.
Mik József polgármester kiemelte, a beruházás célja bővíteni a városban elérhető egészségügyi szolgáltatásokat. Így a felújított egészségházban az eddig működő fogorvosi és családorvosi rendelőkön túl hamarosan fül-orr-gégészeti, nőgyógyászati, belgyógyászati, szemészeti, munkavédelmi orvosi, illetve pszichológiai szakrendelők is helyet fognak kapni. „Az egyeztetések folyamatban vannak, reméljük minél hamarabb sikerül szerződést is aláírni szakorvosokkal” – magyarázta az elöljáró. Hozzátette, a közeljövőben a megyei mentőszolgálat borszéki kirendeltsége is az egészségházba költözik, a garázsok építése is ezt a célt szolgálja. Az ingatlan földszintjén február végétől a családorvosi rendelő keretében működik a koronavírus elleni oltóközpont.
Vissza
Elérhetőségek
Cím: Kárpátok utca 6 szám/A, Borszék
Telefon: +40 266-337-001
Órarend Borszék Városháza
Hétfő: 09.00 – 13.00
Kedd: 09.00 – 13.00
Szerda: 09.00 – 13.00
Csütörtök: 09.00 – 13.00
Péntek: 09.00 – 13.00
Szóvívő
Rédai Botond
Email: press@primaria-borsec.ro






