Elérhetőségek
+40 266 337 001
info@primaria-borsec.ro
Hírek
Mitől más a Lego-oktatás?
A címben szereplő kérdés több olvasónkban is felmerülhetett, amikor arról tájékoztattuk őket, hogy a borszéki iskola azon nagyon kevés hazai tanintézmények egyike, ahol oktatási módszerként használják a Lego játékot. A módszer által képviselt újfajta szemléletet ismertetnék néhány sorban.
2019-10-16
209
Játszva tanulni, alapkompetenciákat fejleszteni - a Lego oktatás lényege

Hogyan kerülnek be az oktatásba a Lego játékok? Olyan termékekről van szó, amelyeket iskolák számára fejlesztett ki a cég – ismertette az újfajta oktatási módszert Kopacz Anikó, a magyarországi Hdidakt Kft. ügyvezetője. A Zimmethasuen Iskolaközpontban megtartott Lego tudományos napon tartott előadása során elmondta, a játék használata egy újfajta oktatási szemlélet bevezetését is jelenti. Tulajdonképpen arról van szó, hogy a foglalkozások során a gyerekek kreativitását ösztönzik, hiszen a végső cél ugyanaz, eléréséhez azonban mindegyik gyerek a saját megoldási útját keresi meg.

A szakember szerint egy fontos hozadéka a módszernek, hogy más lesz a diák és a tanár munkakörnyezete. Mindkét fél jól érzi magát a tevékenység során, ez pedig hatással van az eredményességre is. „Ebben a felgyorsult világban teljesen más módszer kell a figyelem felkeltéséhez és annak fenntartásához. Ezt általános iskolában kell megalapozzuk úgy, hogy nem is tudjuk, milyen változásokat hoz a jövő, milyen lesz a technológia”. Az ügyvezető kiemelte, magas szintű alapkészségeket fejleszt ez az újfajta szemlélet, ugyanakkor kritikai szemléletet tanít, fokozza a kreativitást, fejleszti a prezentációs és kommunikációs készséget is, illetve csoportban való együttműködésre készteti a gyereket. „Élményalapú oktatást biztosítunk, és digitális kompetenciákat is fejlesztünk” – nyomatékosított a cégvezető. Meglátása szerint a módszer 2016-os magyarországi bevezetése óta jelentős eredményeket értek el, gyereknek és tanárnak egyaránt örömet okozott ez a típusú foglalkozás.

Mint arról Facebook oldalunkon beszámoltunk, október negyedikén Lego tudományos napot tartottak a Zimmethausen Iskolaközpontban. Az edelényi Szent Miklós Görögkatolikus Iskola küldöttségének segítségével ismerkedtek diákok és tanárok egyaránt a Lego oktatási szemlélettel. A gyerekek robotot építettek és programoztak be, angolt tanultak és matematikai számításokat végeztek Lego játékok segítségével.

 

Vissza
Eseménynaptár
Elérhetőség

Elérhetőségek
Cím: Kárpátok utca 6 szám/A, Borszék
Telefon: +40 266 - 337 001

Órarend Borszék Városháza
Hétfő: 07.00 – 15.30
Kedd: 07.00 – 15.30
Szerda: 07.00 – 15.30
Csütörtök: 07.00 – 15.30
Péntek: 07.00 – 13.00

Hírlevél
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön híreinkről és eseményeinkről!
Hírek archívum
 
 
 
Borszék változatos és gazdag erőforrásokkal rendelkezik, ezek közül is kiemelkednek természeti kincsei.
Kereskedelmi és balneológiai szempontból is jelentős vonzerővel bírnak ásványvíz forrásai.
BorszékElképesztő panorámák, energiadús források, a borszékiek vendégszeretete – ez a meghívónk, egy egészséges meghívó a Tündérek Kertjébe.

Köszönjük a fotósok támogatását :
Benkes Zsolt, Móga Attila, Ioan Ungureanu

A weboldal fejlesztés alatt áll!
Elérhetőségek
+40 266 337 001
info@primaria-borsec.ro
Kárpátok utca, 6 szám/A, Borszék város, Hargita megye, 535300, Románia