Elérhetőségek
+40 266 337 001
primaria@primaria-borsec.ro
Hírek
Időt szenteltünk az ünneplésnek
Kulturális, gasztronómiai és zenei élményben is gazdagodott az, aki részt vett a hétvégén megtartott Borszéki Városnapokon. Szombaton tárlatmegnyitó és könyvbemutató, vasárnap pedig főzőverseny várt az érdeklődőkre, a délutánok és esték pedig a koncerteknek voltak fenntartva.
2019-08-05
1504
Sokan voltak kíváncsiak Orbán Anna könyvbemutatójára

A programsorozat péntek este kezdődött, a Turisztikai Információs Iroda melletti színpadnál szervezett táncházzal. Este 8 órától a Bartina és a Kácsics népi zenekarok biztosították a talpalávalót.

Szombaton délben a Pest megyei értéktár tárlatával nyitottuk a programsorozatot. A kultúrotthonban megtartott eseményen a farkaslaki születési Kisfaludi Aranka mutatta be a kiállítást. Mint megtudhattuk, Magyarországon hét évvel ezelőtt fogadták el az úgynevezett hungarikum törvényt, amely lehetővé tette a nemzeti örökség feltérképezését. Kisfaludi a városi, megyei, országos és össznemzeti értéktárak létrehozásának módozatát ismertette, hangsúlyozván, Pest megye esetében 250 értéket vettek lajstromba. Ezek a régió helyi hagyományait, helyi specialitású ételeit, italait, egyedi termékeit, helyi kézműves munkáit, a megye területén található mezőgazdasági különlegességeket, növényeket, állatokat, kiemelkedő természeti értékeket, a felsoroltak között nem szereplő, de kiemelkedőnek tartott, egyedi értéket hordozó tárgyakat, szokásokat foglal magába.

A tárlatmegnyitót a városnapokra érkező testvértelepülések köszöntése követte. Ezen Mik József polgármester hangsúlyozta, fontos, hogy meg tudjuk állni a mindennapok forgatagában és időt szenteljünk az ünnepnek, örvendeni tudjunk annak, amit megvalósítottunk. Elmondása szerint a városnapok rendezvénysorozata is egy ilyen alkalom, amikor egyrészt lajstromba vesszük a megvalósításokat, ugyanakkor teret engedünk a szórakozásnak, jókedvnek, ehhez pedig a minőségi programok is alkalmat nyújtanak. Az elöljáró ajándékot adott át a testvértelepülések küldöttségeinek, akik a több éves testvérvárosi kapcsolatokat méltatták.

A nap fénypontját talán Orbán Anna nyugalmazott tanítónő „Vannak olyan emlékeink” című könyvének bemutatója jelentette. A kötetet és alkotóját Mik József polgármester méltatta, majd Kolbert Tünde ismertette az alkotást. „A könyvben a borszékiek és Borszék iránti szeretetét öntötte szavakba Anikó néni. A kötet második része második része pedig a borszékiek – volt tanítványok, kollegák, tisztelők – méltatását tartalmazza, a legnagyobb elismerés hangján.” Mint elhangzott, a könyv egy Borszékre induló gyereklány történetén keresztül iskolatörténet és helytörtének egyaránt. Megjelennek a helybéliek által ismert személyek: diákok, pedagógusok, borszéki mesteremberek, cigányzenészek, színes egyéniségek, perifériára került lakosok. „Célom az volt, hogy olyant is írjak meg, hogy ne csak az emlékeimet fogalmazzam meg, hanem olyant is írjak, amit tanítani lehet” – említette a kiadvánnyal kapcsolatban a szerző. Anna néni szerint egyformán kell szeretni az embereket és a természetet, ezek a gondolatok vezérelték az írás során is.

Főzőverseny és kiváló zenei élmény

A városnapok további programjai a Reménység sípályánál zajlottak. Zenei kínálatból nem volt hiány, hiszen tucatnyi fellépő koptatta a nagyszínpad padlóját. Szombat este Lora és Lidia Buble szórakoztatták a közönséget, vasárnap pedig a 2018-as X-Faktor győztes USNK illetve a Balkan Fanatik együttesek biztosították a minőségi szórakozást. A hétvége során találkozhattunk még a MGC Guitar Students, WIFI, Kalandor, Oprea Mircea, Los Andinos együttesekkel. És természetesen a néptánc sem maradhatott ki a kínálatból. A dunaföldvári Ördögszekér, illetve a borszéki Czifrasarok néptánccsoportok adtak ízelítőt népi hagyományainkból.

És természetesen nincsenek városnapok egy kis gasztronómiai ízelítő nélkül. Vasárnap délelőtt 13 csapat mutatta meg bográcsfőző tudományát. A programsorozatról készített fotóalbumunkat a cikk alatt található linken megtekinthetik, valamint az esemény közösségi oldalán is.

 

Vissza
Eseménynaptár
Elérhetőség

Elérhetőségek
Cím: Kárpátok utca 6 szám/A, Borszék
Telefon: +40 266-337-001

Órarend Borszék Városháza
Hétfő: 09.00 – 13.00
Kedd: 09.00 – 13.00
Szerda: 09.00 – 13.00
Csütörtök: 09.00 – 13.00
Péntek: 09.00 – 13.00

Szóvívő
Rédai Botond
Email: press@primaria-borsec.ro

Hírlevél
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön híreinkről és eseményeinkről!
Hírek archívum
 
 
 
Borszék változatos és gazdag erőforrásokkal rendelkezik, ezek közül is kiemelkednek természeti kincsei.
Kereskedelmi és balneológiai szempontból is jelentős vonzerővel bírnak ásványvíz forrásai.
BorszékElképesztő panorámák, energiadús források, a borszékiek vendégszeretete – ez a meghívónk, egy egészséges meghívó a Tündérek Kertjébe.

Köszönjük a fotósok támogatását :
Benkes Zsolt, Móga Attila, Ioan Ungureanu

A weboldal fejlesztés alatt áll!
Elérhetőségek
+40 266 337 001
primaria@primaria-borsec.ro
Kárpátok utca, 6 szám/A, Borszék város, Hargita megye, 535300, Románia
Ghiseul.ro