Elérhetőségek
+40 266 337 001
info@primaria-borsec.ro
Hírek
Tárt karokkal várja turistáit Borszék
A közterek szépítésével, változatos programok szervezésével készül a nyári turistaidény kezdetén Borszék város önkormányzata. A panziósok is az évszaknak megfelelően készülnek.
2019-06-20
107

„Próbáljuk a fürdőtelepet előkészíteni a nyári turisztikai idényre. A folyamatos esőzések miatt egy kicsit megkéstünk a virágültetéssel és a közterek rendbetételével, de próbáljuk behozni a lemaradást” – fogalmazott Mik József polgármester. Az elöljáró elmondta, idén minden köztéri fabútorzatot felújítanak, erre megvan a fedezet a költségvetésben. Ugyanakkor a polgármesteri hivatal hangsúlyt fektet arra, hogy a már hagyományos rendezvényeken kívül minden hétvégén biztosítson valamilyen szabadtéri programot a helybéliek és a városba érkezők számára. Ennek megvalósítására pályázatot is letettek, ennek elbírálása folyamatban van.

Fontos az Ó-Sáros fürdő

A polgármester szerint lényeges, hogy az idén felújított Ó-Sáros fürdő minél jobban bekerüljön a turisztikai körforgásba, hiszen csak így lehet nyereségesen működtetni. Ebben kulcskérdés az, hogy a panziókat működtető vállalkozók kínálataikba belefoglalják a fürdőbelépőket is. „A panziósoknak érdekük, hogy működtessük, viszont nekünk meg az a fontos, hogy minél több belépő elkeljen. Tehát a cél ugyanaz” – magyarázta a városvezető. 

Újdonságok az információs irodánál

Szállásadókkal kapcsolatos információkat és a fürdőtelep térképét tartalmazó kiadvánnyal készültünk az idei nyárra – számolt be az előkészületekről Csibi Ingrid. A Borszéki Turisztikiai Információs Iroda munkatársa hozzátette, mindezek mellett folyamatosan tájékoztatják a helyi panziósokat a nyári szabadtéri programokról, illetve a lehető legtöbb s fórumon is tájékoztatják az érdekelteket a borszéki lehetőségekről. A fürdőtelepülésre érkező turista a Visitborsec.ro internetes honlapon is tájékozódhat a szálláshelyekről, rendezvényekről,, illetve a helyi látványosságokról, ugyanakkor a portálon fellelhető elérhetőségeken keresztül személyesen is fel lehet venni a kapcsolatot az iroda munkatársaival.

A panziók várják klienseiket

„Már a nyári szezon kezdete előtt elég sok vendégünk volt” – válaszolt érdeklődésünkre Sárpátki Melánia. A borszéki Turisztikai Szövetség elnöke szerint ez annak is tulajdonítható, hogy sokaknak ebben az időszakban járnak le a vakációs jegyeik, ezért azokat fel kell használni. A panziótulajdonos szerint a legtöbb vendégre július 10 után, a tanügyben zajló vizsgák végeztével számítanak. „Tapasztalatom szerint  Borszék inkább a családok körében népszerű. Ám minden érdeklődő számára próbálunk vonzó csomagokat összeállítani” – említette a szövetség vezetője. Kiemelte, a panziósok általában egyhetes csomagokat kínálnak, melyek során a helyi látványosságokat ismerhetik meg a vendégek. Ugyanakkor különböző kirándulásokkal tarkítják a kínálatot, melyek révén a környékbeli és távolabbi nevezetességekhez egyaránt elkalauzolják a turistákat.

 

Vissza
Eseménynaptár
Elérhetőség

Elérhetőségek
Cím: Kárpátok utca 6 szám/A, Borszék
Telefon: +40 266 - 337 001

Órarend Borszék Városháza
Hétfő: 07.00 – 15.30
Kedd: 07.00 – 15.30
Szerda: 07.00 – 15.30
Csütörtök: 07.00 – 15.30
Péntek: 07.00 – 13.00

Hírlevél
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön híreinkről és eseményeinkről!
Hírek archívum
 
 
 
Borszék változatos és gazdag erőforrásokkal rendelkezik, ezek közül is kiemelkednek természeti kincsei.
Kereskedelmi és balneológiai szempontból is jelentős vonzerővel bírnak ásványvíz forrásai.
BorszékElképesztő panorámák, energiadús források, a borszékiek vendégszeretete – ez a meghívónk, egy egészséges meghívó a Tündérek Kertjébe.

Köszönjük a fotósok támogatását :
Benkes Zsolt, Móga Attila, Ioan Ungureanu

A weboldal fejlesztés alatt áll!
Elérhetőségek
+40 266 337 001
info@primaria-borsec.ro
Kárpátok utca, 6 szám/A, Borszék város, Hargita megye, 535300, Románia