Elérhetőségek
+40 266 337 001
primaria@primaria-borsec.ro
Hírek
Még mindig „divat” könyvet olvasni
A digitális világ térhódításának dacára nyugodt szívvel elmondhatjuk, hogy a tavaly is látogatott volt a „Kamenitzky Antal” Városi Könyvtár. A meglevő olvasókör újabb tagokkal bővült, zömében gyerekekkel, de felnőttek is éltek a könyvtár adta lehetőségekkel. Az intézmény működéséről annak munkatárásával, Kiss Évával beszélgettünk.
2020-03-03
418
Rédai Botond
Gyerekekkel és fiatalokkal szerettetik meg az olvasást

„Sajnos napjainkban egyre nagyobb teret hódít az újfajta >>kütyük<< által nyújtott időtöltés, szórakozás úgy a gyerekek, mint a felnőttek körében. A virtuális világgal nehéz felvenni a versenyt, de nem lehetetlen” – fogalmazott Kiss Éva. A könyvtáros szerint a gyerekeknek elsősorban kisebb korban a mesék által kell megtanítani azt, hogy az olvasás is jó szórakozási és kikapcsolódási lehetőség, és közös élményt is jelenthet a szülőkkel, ami ugyebár még nagyon fontos számukra. „A felnőttek közül keresték fel már többen is úgy a könyvtárunkat, hogy munkatársuk kezében látták a könyvet, aminek hatására ők is kedvet kaptak az olvasáshoz. rendszeres látogatókká. Igyekszünk úgy válogatni a könyveket vásárlás során, hogy azok megfeleljenek olvasóink igényeinek”.

Megszerettetni az olvasás élményét

Mint elhangzott, nem véletlen, hogy a gyerekeket már óvodás korukban ismertetik a könyvtárral, a könyvekkel, a könyvtár hangulatával, a színes, vidám gyerekrészleggel. Ebben a törekvésben partnerre leltek az óvónőkben, akik csoportosan viszik a könyvtárba a kis jövendőbeli olvasókat, akiknek bemutatják az intézményt, a könyveket, mesét olvasnak nekik, vagy éppen színeznek. „Jó kapcsolatban vagyunk ugyanúgy a tanítónőkkel, tanárokkal, sok közös programunk van. A diákok rendszeresen látogatják a könyvtárat, pontokat kapnak az oktatóktól az elolvasott könyvek után, figyelembe véve a könyv nehézségi fokát és terjedelmét. Az olvasmányt természetesen ők maguk választják ki.” Ilyenformán több osztályban is kialakult egy olvasási versenyszellem. Kiss Éva szerint olyan programja is van a könyvtárnak a Zimmethausen Iskolaközpontta,l Carmen Ţepeş és Hângan Daniela tanárnők közreműködésével, amelynek részeként a diákok nem csak rendszerességgel látogatják a könyvtárat, hanem plakát, vázlat formájában, pólóra festve vagy akár szóban is bemutatják egymásnak az olvasott könyveket. 

A tapasztalatok szerint a gyerekek szívesen olvasnak, ha maguk válasszák ki a könyveket. A klasszikus gyermekirodalom, a kötelező olvasmányok háttérbe szorultak. Helyüket átvette a kortárs gyermekirodalom színes kavalkádja, ahol már fiús- illetve lányos történetek, meseregények, különböző sorozatok a keresettek. Sikerült a könyvtárnak az utóbbi években megvásárolni ezeket a könyveket, igy sok új, színes, olvasásszeretetre nevelő könyvekkel bővülhetett a kínálat. „Itt fontos megemlíteni, hogy ha már kisebb korukban ismerkedtek könyvekkel, gyakori volt az otthoni meseolvasás, akkor könnyebben válnak a gyerekek is aktív olvasókká.”

A könyvtáros kiemelte, a felnőtt lakosság is egyre inkább igénybe veszi az intézmény szolgáltatásait, olvasási preferenciáik szélek skálán mozognak.  „Ezért is igyekeztünk úgy vásárolni, hogy több műfaj is képviseltesse magát könyvtárunkban. Olvasóink válogathatnak szépirodalom, krimi, romantikus, thriller, spirituális, történelmi és még sok más műfajú regények között. Azt azonban elmondhatjuk, hogy az újonnan beszerzett sikerkönyveket keresik a legtöbben.”

Mint azt megtudhattuk, 2019-ben 311 új könyvvel gyarapodott a könyvállomány, ezekből 166 db magyar nyelvű és 135 db. román nyelvű könyv, melyek összértéke 10 104 lej. Az idén is folytatódik a könyvállomány bővítése, és természetesen a már jól működő programokat sem hanyagolják el. Kiss Éva kiemelte Sárpátki Ágnes önzetlen segítségét is, hiszen által tavaly több könyvbemutatót is sikerült megszervezni a létesítményben.

 

Vissza
Eseménynaptár
Elérhetőség

Elérhetőségek
Cím: Kárpátok utca 6 szám/A, Borszék
Telefon: +40 266 - 337 001

Órarend Borszék Városháza
Hétfő: 07.00 – 15.30
Kedd: 07.00 – 15.30
Szerda: 07.00 – 15.30
Csütörtök: 07.00 – 15.30
Péntek: 07.00 – 13.00

Hírlevél
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön híreinkről és eseményeinkről!
Hírek archívum
 
 
 
Borszék változatos és gazdag erőforrásokkal rendelkezik, ezek közül is kiemelkednek természeti kincsei.
Kereskedelmi és balneológiai szempontból is jelentős vonzerővel bírnak ásványvíz forrásai.
BorszékElképesztő panorámák, energiadús források, a borszékiek vendégszeretete – ez a meghívónk, egy egészséges meghívó a Tündérek Kertjébe.

Köszönjük a fotósok támogatását :
Benkes Zsolt, Móga Attila, Ioan Ungureanu

A weboldal fejlesztés alatt áll!
Elérhetőségek
+40 266 337 001
primaria@primaria-borsec.ro
Kárpátok utca, 6 szám/A, Borszék város, Hargita megye, 535300, Románia