Elérhetőségek
+40 266 337 001
primaria@primaria-borsec.ro
Hírek
Egy lépésre az iskola felújításától
Meghirdettük a kivitelezési munkálatok közbeszerzési eljárását, így már csak egy lépés választ el minket a Zimmethausen Iskolaközpont épületének teljes körű felújításától. Várjuk a szakcégek jelentkezését, hogy lehetőleg már ősszel tudjuk elkezdeni a munkálatot, amelynek meghirdetett értéke 5,19 millió lej.
2021-07-01
1096

Több alkalommal is beszámoltunk arról, hogy a Regionális Operatív Programon keresztül megvalósuló pályázat révén több borszéki középület megújul, szociális lakások épülnek, illetve több infrastrukturális beruházás is zajlik majd.

Az uniós pályázat keretében végzik el a Zimmethausen Iskolaközpont épületének teljes körű felújítását is. Mint azt Mik József polgármester elmondta, a borszékiek egyik álma valósul meg a beruházás által. „Hosszas előkészületek után végre elérkezünk arra a pontra, amikor teljesen megújul ez az épület” – nyomatékosított a városvezető. Mint megtudtuk, a kivitelezési tervek elkészültek, a közbeszerzést is meghirdették, így minden esély meg van arra, hogy ősszel elkezdődhessenek a munkálatok.

A tervekkel kapcsolatban kiderült, hőszigetelik az ingatlant, ugyanakkor az épület belső terét is teljesen felújítják. Megújul a fal és padlóburkolat, kicserélik a villany és fűtéshálózatot, a szaniter vezetékrendszert. Az osztálytermeket LED-es lámpatestekkel szerelik fel, két új, 200 kw-os kazánt is működésbe helyeznek. A beruházás során teljesen új bútorzatot és felszerelést is kap a tanintézmény. Felújítják az udvart is, ennek során egy 26m*16m méretű sportpályát alakítanak ki, illetve teljesen új játszótér is épül, és persze a zöldövezet kialakítása sem maradhat el. Fontos eleme a beruházásnak, hogy kártyás beléptető rendszert helyeznek üzembe úgy az oktatók, mint a diákok részére, így növelve az intézmény biztonságát.

Az elöljáró kiemelte, az épület tetőszerkezetét is kicserélik, ezzel együtt egy újabb emelet kerül az ingatlanra. Az új térben egy 150 férőhelyes multifunkcionális terem lesz kialakítva, megfelelő teret biztosítva a különböző előadásoknak, találkozóknak, megbeszéléseknek, gyűléseknek.

„Úgy érzem, hogy a következő évek egyig leglátványosabb felújítása lesz ez. Reméljük minden az elképzelések szerint alakul majd, és még idén el tudjuk kezdeni, illetve jövőre be is tudjuk fejezni a munkálatokat” – nyomatékosított a polgármester. Kiemelte, a kivitelezés idejére az oktatást kihelyezett helyszíneken kell megoldani, ezzel kapcsolatban még zajlanak az egyeztetések. Ha bárki fel tud ajánlani termet az osztályok számára, akkor vegye fel a kapcsolatot a polgármesteri hivatallal.

A meghirdetett közbeszerzési eljárás egyébként az alábbi linken érhető el:

https://www.e-licitatie.ro/pub/notices/simplified-notice/v2/view/100133550

 

Vissza
Eseménynaptár
Elérhetőség

Elérhetőségek
Cím: Kárpátok utca 6 szám/A, Borszék
Telefon: +40 266-337-001

Órarend Borszék Városháza
Hétfő: 09.00 – 13.00
Kedd: 09.00 – 13.00
Szerda: 09.00 – 13.00
Csütörtök: 09.00 – 13.00
Péntek: 09.00 – 13.00

Szóvívő
Rédai Botond
Email: press@primaria-borsec.ro

Hírlevél
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön híreinkről és eseményeinkről!
Hírek archívum
 
 
 
Borszék változatos és gazdag erőforrásokkal rendelkezik, ezek közül is kiemelkednek természeti kincsei.
Kereskedelmi és balneológiai szempontból is jelentős vonzerővel bírnak ásványvíz forrásai.
BorszékElképesztő panorámák, energiadús források, a borszékiek vendégszeretete – ez a meghívónk, egy egészséges meghívó a Tündérek Kertjébe.

Köszönjük a fotósok támogatását :
Benkes Zsolt, Móga Attila, Ioan Ungureanu

A weboldal fejlesztés alatt áll!
Elérhetőségek
+40 266 337 001
primaria@primaria-borsec.ro
Kárpátok utca, 6 szám/A, Borszék város, Hargita megye, 535300, Románia
Ghiseul.ro