Elérhetőségek
+40 266 337 001
primaria@primaria-borsec.ro
Hírek
Borszéki Gyógyfürdő: a jó gyakorlat példája
Ez a fürdő a jó gyakorlat példája a balneoturizmus fejlesztése és a magas szintű szolgáltatások biztosítása terén – hangzott el azon a balneológiai szakmai konferencián, amelyet szombaton tartottak a Borszéki Gyógyfürdőben. Az eseményt a Romániai Balneológiai Egyesület szervezte partnerségben a Fontana Gyógyfürdővel, illetve Borszék Polgármesteri Hivatalával. A konferencia keretében balneológiai helytörténeti kiállítás megnyitójára is sor került.
2023-10-28
832

„Ezeknek a szakmai konferenciáknak a fő célja az, hogy a figyelmet azokra a kollégákra irányítsuk, akik szenvedéllyel dolgoznak a balneológia területén, folyamatosan tesznek azért, hogy ez az ágazat fejlődjön” – fogalmazott megnyitó beszédében dr. Gabriela Dogaru, a Romániai Balneológia Egyesület Kolozsvári fiókjának elnöke. Kiemelte, tudatában vannak, hogy milyen sok kihívást kellett leküzdenie Borszéknek a fürdőkomplexum építése során. „Éppen ezért fontosnak tartom hangsúlyozni, hogy a Fontana a jó gyakorlat példája a balneoturizmus fejlesztése és a magas szintű szolgáltatások biztosítása terén.” Dogaru reményét fejezte ki, hogy az Európai Unióhoz hasonlóan a jövőben Románia is prioritásként fogja kezelni a balneológia ágazatát.

Tamara Proca Ana, a Fontana Gyógyfürdő igazgatója szerint Erdély az ország vízkincse, Borszék pedig az ásványvizek területén évek óta Románia legerősebb márkaneve. „Ez a név a román gazdaságban rendkívüli jelentőséggel bír, és reméljük, hogy a jövőben a romániai gyógyturizmusban is kiemelt szerepet kap” – fogalmazott az igazgató, aki néhány szóban a 2022. december 15-én megnyílt gyógyfürdő építésének történetét is ismertette.

A konferencia nyitó részét dr. Nistor Gabriela, a Fontana Gyógyfürdő vezetőtanácsának elnöke zárta, aki néhány szóban Borszék balneológiai múltját térképezte fel.

Az esemény további részében több szakmai előadás is elhangzott. Cotrigășanu Cristina-Elena, a helyi turisztikai iroda munkatársa a fürdőtelepülés turisztikai múltját térképezte fel, dr. Szabó Francisca, a Fontana Gyógyfürdő rehabilitációs szakorvosa pedig Borszék balneológiai kínálatát ismertette. dr. Gabriela Dogaru előadásában a BalneoMap projektet vázolta fel a hallgatóságnak, amelynek megvalósítását a Transylvania Balneoturisztikai Klaszter kezdeményezte. Mint ismeretes, a tavaly novemberben bemutatott projekt során feltérképezték, digitális lenyomatot készítettek a regionális gyógyforrásokról, és tudatosító kampányt indítottak a közösségek szintjén az ásványvizek és mofetták használatának előnyeiről. Az előadók sorában volt dr. Yuliya Manolaki rehabilitációs szakorvos beszélt az ásványvizek és a mofetták jótékony hatásáról.

A konferencia folytatásaként a „Gyógyfürdőkultúra és gyógyturizmus Borszéken” című helytörténeti kiállítást is megnyitották. A fürdőkomplexum épületében megtekinthető tárlat szakmai anyagát Farkas Aladár és Pethő Csongor borszéki helytörténeti kutatók állították össze, a grafikai és nyomdai munkát a csíkszeredai Creative Reklámügynökség biztosította.

 

Vissza
Eseménynaptár
Elérhetőség

Elérhetőségek
Cím: Kárpátok utca 6 szám/A, Borszék
Telefon: +40 266-337-001

Órarend Borszék Városháza
Hétfő: 09.00 – 13.00
Kedd: 09.00 – 13.00
Szerda: 09.00 – 13.00
Csütörtök: 09.00 – 13.00
Péntek: 09.00 – 13.00

Szóvívő
Rédai Botond
Email: press@primaria-borsec.ro

Hírlevél
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön híreinkről és eseményeinkről!
Hírek archívum
 
 
 
Borszék változatos és gazdag erőforrásokkal rendelkezik, ezek közül is kiemelkednek természeti kincsei.
Kereskedelmi és balneológiai szempontból is jelentős vonzerővel bírnak ásványvíz forrásai.
BorszékElképesztő panorámák, energiadús források, a borszékiek vendégszeretete – ez a meghívónk, egy egészséges meghívó a Tündérek Kertjébe.

Köszönjük a fotósok támogatását :
Benkes Zsolt, Móga Attila, Ioan Ungureanu

A weboldal fejlesztés alatt áll!
Elérhetőségek
+40 266 337 001
primaria@primaria-borsec.ro
Kárpátok utca, 6 szám/A, Borszék város, Hargita megye, 535300, Románia
Ghiseul.ro