Elérhetőségek
+40 266 337 001
info@primaria-borsec.ro
Hírek
Borboly: Büszke vagyok a borszékiekre
Ünnepélyes keretek között avatták fel pénteken délben a teljes felújítások átesett Tündérkert óvodát. A beruházás a magyar kormány által finanszírozott Óvodafejlesztési Program keretében valósult meg.
2019-10-04
296
Rédai Botond
Tánccal, énekkel és méltató beszédekkel ünnepeltük meg a Tündérkert óvoda felújítását

A gyerekek ugyan már több napja birtokba vették tantermeiket, a teljes körű felújításon átesett óvoda épületének ünnepélyes átadását péntek délben tartották. Az eseményen a helyi, megyei és egyházi hivatalosságokon kívül a magyar kormány képviselői is részt vettek.

Az ünnepség nyitányaként Böjte Csaba ferences szerzetes áldotta meg a létesítményt. Mint kifejtette, mi nem el akarunk menni a Kárpát-medencéből. „Isten országát szeretnénk itt felépíteni. Hiszünk abban, hogy ezután is lesz erdélyi magyarság, és ezt a hitet szeretnénk átadni a gyerekeknek” – fogalmazott Böjte atya. Ezt követően az óvodások mutattak be rövid műsort, fellépésüket ünnepi beszédek követték. Ezek során Lászlóffy Pál, a Romániai Magyar Pedagógusok Szövetségének elnöke köszönte meg Magyarország Kormányának támogatását az óvodafelújítási program megvalósításában. Lukács Bence Ákos, Magyarország Csíkszeredai Főkonzulátusának vezető konzulja a fejlesztési program számadatait ismertette. Mint megtudtuk, 47 milliárd forintos összfinanszírozású programról van szó, amely 1665 intézményt érint a Kárpát-medencében.

Mik József borszéki polgármester szerint egy álom valósult meg az óvoda felújításával. Hozzátette, hasonló méretű munkálatot terveznek az iskola épületében is, amelynek megvalósításához szükséges kétmillió eurót pályázatból szeretnék biztosítani. Borboly Csaba, a megyei önkormányzat elnöke kijelentette, Székelyföld gyöngyszeme Borszék, az elmúlt évek tudatos fejlesztési munkája teszi azzá. Szintén a helybélieket méltatta Barti Tihamer, a megyei önkormányzat alelnöke. Meglátása szerint erős és kitartó közösség a borszéki, és pont ilyen hozzáállásra van szükség a végvárakon. Ugyancsak az eseményt méltatta Hângan Daniela, a Zimmethausen Iskolaközpont aligazgatója is.

Az ünnepség záróakkordjaként a borszéki Czifrasarok Néptáncegyüttes mutatott be rövid előadást.

Közel 140 ezer eurós beruházás

Mint arról korábban beszámoltunk, nyáron kezdődött el az iskolaközpont keretében működő Tündérkert óvoda teljes körű felújítása. A 45 millió forintos magyar állami támogatásból végzett során teljes belső felújítást végzett a kivitelező. Kicserélték a víz- és villanyhálózatot, valamint a fűtésrendszert. Teljesen megújultak a mosdók, az osztálytermek, étkezde és a tanári is, ahol szükséges, ott padlócsere is történt. A térelválasztó ajtókat is kicserélték a munkálatok során, a bútorzatot viszont nem érintette a jelenlegi munkálat, hiszen az még nagyon jó állapotban van. A beruházás finanszírozását a magyar kormány által három évvel ezelőtt elindított Kárpát-medencei Óvodafejlesztési Program keretében kapta meg a tanintézmény.

 

Vissza
Eseménynaptár
Elérhetőség

Elérhetőségek
Cím: Kárpátok utca 6 szám/A, Borszék
Telefon: +40 266 - 337 001

Órarend Borszék Városháza
Hétfő: 07.00 – 15.30
Kedd: 07.00 – 15.30
Szerda: 07.00 – 15.30
Csütörtök: 07.00 – 15.30
Péntek: 07.00 – 13.00

Hírlevél
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön híreinkről és eseményeinkről!
Hírek archívum
 
 
 
Borszék változatos és gazdag erőforrásokkal rendelkezik, ezek közül is kiemelkednek természeti kincsei.
Kereskedelmi és balneológiai szempontból is jelentős vonzerővel bírnak ásványvíz forrásai.
BorszékElképesztő panorámák, energiadús források, a borszékiek vendégszeretete – ez a meghívónk, egy egészséges meghívó a Tündérek Kertjébe.

Köszönjük a fotósok támogatását :
Benkes Zsolt, Móga Attila, Ioan Ungureanu

A weboldal fejlesztés alatt áll!
Elérhetőségek
+40 266 337 001
info@primaria-borsec.ro
Kárpátok utca, 6 szám/A, Borszék város, Hargita megye, 535300, Románia